2010. március 2., kedd

A Bartleby-gyűjtemény

Egy Charlie Orr nevű könyvtervező bejelentette, hogy nem létező könyvek számára készít borítót, és az első ilyen már kész is van. Úgy dolgozik, hogy megkérdez különböző szerzőket azokról a művekről, amelyeket szeretnének megírni, de biztosan nem fognak, majd pedig egy rövid ismertető alapján megtervezi, hogy hogyan nézne ki a könyv, ha mégis létezne.
De ez csak az egyik lehetőség, ha nem létező művekkel kívánunk foglalkozni.
Az Orr-félék mellett ott vannak azok a kéziratok is, amelyek soha sem jelentek meg (és amelyek mérete nem haladja meg a 8x11 inch-et): ezek a Brautigan Archives fogadja be. Az alapító onnét vette az ötletet, hogy Richard Brautigan  The Abortion: An Historical Romance című regényében a könyvespolcon kizárólag meg nem jelet könyvek voltak. Amennyiben nekünk is van egy ilyen kéziratunk, egyszerűen elküldhetjük a Brautigan Library-nek.
Amihez én is szeretném hozzátenni a saját javaslatomat. Enrique Vila-Matas spanyol író egy egész könyvet szentelt a Bartleby-szindrómának, vagyis annak, amikor az ember abbahagyja az írást, nem fejezi be a művét stb. (és amikor Melville hősét utánozva mindenre azt mondja, hogy "inkább nem szeretném"). Úgyhogy arra gondoltam, hogy miért is ne lehetne létrehozni egy olyan gyűjteményt, ahová a befejezetlen – és immár minden bizonnyal végképp befejezetlenül maradó – könyvek kerülnének be. Az egyetlen kikötés az, hogy a nem kész szöveg hosszabb legyen 75 ezer leütésnél, tehát ne fordulhasson elő, hogy valaki fél gépelt oldalt nevez „befejezetlen regénynek”.
Amennyiben megfelelő lesz az érdeklődés a befejetlen művekkel rendelkezők között (mint ahogy ezt kétlem), úgy majd egyfelől kategóriákat lehet létrehozni (ha valaki már írt néhány nyomtatásban is megjelent művet, akkor egy tőle származó, befejezetlen kéziratnak nyilván más súlya van, mintha soha sem publikált volna semmit), és persze elgondolkozhatunk majd a befejezetlen zeneművek, festmények, szobrok stb. katalogizálásának kérdésén is.

Orr: Hypotethical Library
http://hypolib.typepad.com/the-hypothetical-library/

Brautigan Archives:
http://brautigan.cybernetic-meadows.net/tiki-index.php?page=The+Brautigan+Library

Bartleby Collection:
http://hu.bartlebycollection.wikia.com/wiki/About

Nincsenek megjegyzések: