Van valaki a Naprendszerben? Vagy esetleg volt?

"Napjainkban már bizonyosak lehetünk abban – írja Paul Davies Kísérteties csönd című könyvében -, hogy semmi remény az értelmes életre a Naprendszer bármely más bolygóján”. Ami viszont  felveti azt a kérdést, hogy korábban sem volt-e.
Percival Lowell, a 19. század végi „Mars őrület” központi figurája és a marsi értelmes élet létének talán legismertebb hirdetője abból indult ki, hogy a többi bolygók is hasonlóképpen fejlődnek, mint a Föld, és így az ő nevéhez köthető a planetológia megalkotása. Amihez Michael A. Michaud a Contact with Alien Civizations című könyvében hozzáteszi, hogy „a lowellizmus azt is megmutatja, hogy egy nagy gondolat miként tudja stimulálni a következő generációk gondolkodását”.

Azt azonban nem említi meg, hogy Lowell tevékenységének volt negatív következménye is. Egy David Todd nevű amerikai csillagász, aki már 1909-ben arról beszélt, hogy a marsiak rádiójelekkel üzenhetnek nekünk, 1924-ben megpróbálta fogni a Vörös Bolygóról érkező üzenetet (és közben azt is el tudta érni, hogy a vizsgálódás idejére az amerikai hadsereg meg az amerikai hadi tengerészet egyaránt rádiócsendet rendeljen el). Ez azonban a szabályt erősítő kivétel, ugyanis nagyjából az 1910-es évek végétől a földönkívüli értelem keresésének színhelye már nem a Naprendszer, hanem más csillagrendszerek voltak – a Lowellizmus negatív hatásai hosszabb távon egyszerűen elriasztották a csillagászokat a szűkebb kozmikus környezetünkön belüli kutatásoktól. Ám abból, hogy lowell teljesen tévesen hitte, hogy a Marson a mi korunkban is értelmes lények élnek, még nem következik automatikusan, hogy akár évmilliárdokkal előttünk a Naprendszer más részein nem élhettek értelmes lények, és hogy nem lenne érdemes esetleges technikai civilizációjuk nyomainak megkeresésével próbálkozni. Vagy legalábbis én ebből indultam ki, amikor elkezdtem ezt a bejegyzést írni.
A természetföldrajzi jövőkutatással foglalkozó magyar csillagász, Hargitai Henrik viszont azt mondja,hogy „a Marson és a Vénuszon is lehetett pár tíz-százmillió év folyamatos vizes evolúcióra”, ám ennyi idő nem elég az értelmes élet kialakulásához, ha abból indulunk ki, hogy „a Földön a trilobiták is csak 4 milliárd év után jelentek meg. És még ha minden jól megy is, és a nagy természeti katasztrófák úgy követik egymást, hogy ezáltal optimális módon működtetik az „evolúciós pumpát”, Hargitai szerint „akkor is kell legalább 1 milliárd év egy trilobita szintű értelemhez”.
Vagyis innentől kezdve az az egyik alapkérdés, hogy az élet kialakulása mindenütt ugyanolyan lassan történt-e, mint a Földön (már amennyiben bárhogy is történt másutt egyáltalán), vagy pedig mi vagyunk a kivétel. Davies szerint „a magasan fejlett, földönkívüli civilizációk vagy nagyon gyakoriak, vagy nagyon ritkák: a köztes állapot... [matematikai okokból kifolyólag] eredendően valószínűtlen”, és mintha a földi példák szerint az intelligencia kialakulása nem csupán időigényes lenne, de felettébb valószínűtlen is. Ugyanis miként ismét csak Davies rámutat, a dinoszauruszoknak bőven lett volna idejük értelmessé válni, de nem tették meg (vagy legalábbis nem hoztak létre technikai civilizációt); és persze Ausztráliában 50 millió évnyi elszigeteltség ellenére sem jelentek meg emberi értelemben véve intelligens erszényesek (meg a szintén hosszú ideig izolált Amerikákban ugyanúgy nem, mint ahogy Madagaszkáron sem, amely hasonlóképpen el volt vágva a világtól).
Ami más szavakkal azt jelenti, hogy számos magasabb rendű élőlény rajtolhatott volna a komplexitásnak nagyjából arról a szintjéről az emberi értelemben vett intelligencia felé, ahonnét a primitív ősemlősök a dinoszauruszok kihalása után, de egyikük sem tette meg, és innentől kezdve okkal gyanakodhatunk arra, hogy még ha másutt legalább egy nagyságrenddel gyorsabban: egy milliárd helyett alig 100 millió év alatt eljutott volna is az élet a trilobiták szintjére (amit egyébként nincs okunk feltétezni), akkor sem valószínű, hogy a folyamat értelmes lényekhez vezet. Egy olyan, helyi civilizáció nyomait tehát, mint amilyet Lowell is keresett a Marson, több, mint valószínű, hogy nem fogjuk megtalálni a Naprendszeren belül. Vagyis például a Society for Planetary SETI Research tevékenységének, amely a szűkebb kozmikus környezetünkben akar értelmes idegen tevékenység jeleire bukkanni, ezek szerint leginkább akkor lehetne értelme, ha az „idegen” alatt a „máshonnét származót” értenénk.
Egy valaha a Naprendszerben létező, de kőkorszaki szintű intelligencia tevékenységének nyomait valószínűleg nagyon nehéz lenne megtalálni, mivel ezek nem rínának ki a környezetükből. Egy olyan társadalom azonban, amely képes egy másik csillagtól elindulva eljutni ide, minden bizonnyal technikailag magasan fejlett és időálló megoldásokat használ. Tehát a Naprendszeren belül is ilyet lenne érdemes keresni. Méghozzá nem csak a „lakható” vagy valaha lakhatónak minősülő bolygókon, hanem a kisbolygóövezetben, a Holdon meg nagyjából bárhol máshol is.

Volt-e a dínóknak űrkutatása?

Egy Chris McKay nevű NASA-kutató szerint amennyiben a dinoszauruszok fejlett technológiával rendelkeztek,  akkor ennek a nyomait a Holdon kell keresnünk. Ugyanis akár el is juthattak oda, és ott akár 65 millió éven keresztül is fennmaradhatnának egy esetleges dino-leszállóegység maradványai, míg a Földön felettébb valószínűtlen, hogy bármi hasonlót megtalálnánk.

Ami elsőre kétségkívül meggyőzően hangzik; a helyzet azonban – mint általában – most sem egyszerű. Bill Bryson azt írja a Majdnem minden rövid történetében, hogy állítólag „egy milliárd csont közül csak egy kövül meg. Ha ez igaz, akkor a ma élő összes amerikaiból – 270 millió ember egyenként 206 csonttal – körülbelül ötven csont marad meg, vagyis egy csontváz egynegyede”. De az, hogy fennmarad-e, csupán szükséges, de nem elégséges feltétel, hiszen még meg is kell találni, és ha 9 millió négyzetkilométeres területen kell keresnünk ezt a bizonyos egynegyed csontvázat, akkor kevés az esélyünk. Úgyhogy talán nem is olyan meglepő, hogy „becslések szerint a kihalt fajok közül csak minden tízezredikből van őskövületpéldányunk”.
Paul Crutzen Nobel-díjas légkör-kémikus viszont 2000-ben azt vetette fel, hogy egy új földtörténeti korszakot: az antropocént kellene bevezetni, mert a gőzgép elterjedése óta az ember olyan mértékben alakítja át környezetét, hogy ez akár év százmilliók múlva is kimutatható lesz. Vagyis: amennyiben a dinoszauruszok hozzánk hasonlóan egy ipari forradalmon keresztül jutottak volna el a holdutazáshoz szükséges technológiáig, akkor ha a városaik, hídjaik és gyorsforgalmi útjaik eltűntek volna is mostanra a Föld felszínéről az erózió és egyéb környezeti hatások miatt, például annak a nyomait, hogy nagy mennyiségű szenet használtak fel (és eközben erősen szennyezték a környezetet), ma is látnunk kellene. Ezért aztán abban egészen biztosak lehetünk, hogy nem volt valamiféle dino-ipari forradalom.
Abban viszont nem, hogy nem volt dino-űrkutatás sem. Ugyanis mi van akkor, ha náluk a változások nem lényegében az egyik pillanatról a másikra mentek végbe, és nem terjedtek ki az egész bolygóra, hanem mondjuk egy szigeten akár év-tíz- vagy százezeredekig kísérletezgettek hozzánk hasonlóan szén és vas alapú megoldásokat használva? Egy ilyen lokális megoldás számunkra ugyan nem tűnik valószínűnek, de mi persze csak a saját példánkból tudunk kiindulni, és bár abban biztosak lehetünk, hogy robbanásszerű fejlődést követően tényleg el lehet jutni a Holdra (hiszem a mi esetünkben ez történt), az még akkor sem elképzelhetetlen, hogy a másik modell is működőképes lehet, ha egyelőre nincs rá bizonyíték.
Sőt, egy lépéssel tovább menve akár még azzal a gondolattal is eljátszhatunk, hogy nem a 65 millió évvel ezelőtt kihalt, hipotetikusan intelligensnek tekintett dinoszauruszok voltak az egyetlen értelmes, technológiát alkalmazó faj a múltban. Elvileg létezhettek volna mondjuk 100 vagy akár 200 millió évvel ezelőtt is lokális technikai civilizációt létrehozó képviselőik, melyek szenet használtak, és melyek aztán ilyen vagy olyan okból eltűntek (nem feltétlenül kell ehhez kisbolygó-becsapódás).
Az efféle gondolatkísérleteket – merthogy ez legfeljebb annak tekinthető – persze korlátozza, hogy 500 millió vagy éppen egy milliárd évvel ezelőtt egészen biztosan nem volt kőszén, és még ennél is nagyobb súllyal esik latba, hogy magasabb rendű élet sem. Mert bár mondhatjuk azt, hogy – és itt jussanak az eszünkbe a Bill Bryson által említett adatok -, hogy a legtöbb dolog egyszerűen nem marad fenn, de azért több, mint valószínűtlen lenne, hogy egy olyan korból, amikor egyaránt élnek magasan fejlett, illetve egyszerű felépítésű állatok, kizárólag az utóbbiak maradványait találjuk meg.
Ami azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes a Holdat egy dínó-technológia maradványai után alaposabban is átfésülni, hiszen belátható időn belül esélyünk sincs arra, hogy máshol találjuk meg egy idegen civilizáció alkotásait.
Esetleg többét is egyszerre.

http://www.overcomingbias.com/2008/02/dinos-on-the-mo.html