A tudomány tényleg végső korlátai

A tudomány történetét végiggondolva úgy tűnhet, hogy az ismereteinket a megfigyeléshez használt műszerek; az általunk használt elméletek, és természetesen maga a megfigyelő személye képes korlátozni. Ami ez utóbbit illeti, Wigner Jenő megfogalmazásával élve „egy kutya sok mindent megtanulhat, de a szorzótáblát lehetetlen neki megtanítani”, és az emberi értelemnek is ugyanígy megvannak a maga beépített korlátjai - valójában már Kant is valami ilyesmiről beszélt, amikor azt mondta, hogy a valós világot mindig csak agyunk mentális koncepcióin keresztül vagyunk képesek felfogni. De minden bizonnyal nem ez az egyetlen korlát.

Hagyományosan a műszereknek és elméleteknek szokás figyelmet szentelni, és persze minden ok meg is van rá: gondoljunk csak arra, hogy milyen forradalomhoz vezetett Galilei távcsöve a csillagászatban vagy Einstein elméletei a fizikában. Minden bizonnyal vannak azonban olyan berendezések, illetve elméletek, melyeket ugyanúgy nem tudunk még elképzelni sem, mint a Wigner  példájában szereplő állat a kétszer kettőt.
Az eugenikának a II. Világháború óta annyira rossz a híre, hogy az embermódosítással mint lehetőséggel még most, a 21. század elején sem szokás számolni, valójában azonban – legalább elvileg – megtehetnénk azt is, hogy így próbálunk előrelépést elérni, és ha a 2000-es évek tudománya nem is, de kérdés, hogy egy későbbi koré nem éppen erről fog-e szólni. Michio Kaku azt írja, hogy „a mi józan eszünk nagyon is szokatlan,, az Univerzumban rendkívül ritkán előforduló körülmények között a Földön alakult ki; egyáltalán nem meglepő [hát], hogy józan eszünk képtelen felfogni az igazi Univerzumot”. Ezen viszont – ad absurdum – önmagunk átalakításával változtatni lehetne.
Viszont még ekkor is marad majd egy minden bizonnyal végső korlátozó tényező, és ez maga a Világegyetem, amely az emberélethez, illetve az emberi civilizáció létéhez viszonyítva is állandónak tűnik, és mivel jelenleg abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy képesek vagyunk kozmológiai megfigyeléseket végezni benne, azért a távoli jövőben is ez lesz a helyzet. Lawrence M. Krauss és  Robert J. Scherrer egy 2007-es cikkükben azonban úgy fogalmaznak, hogy „az Univerzum fejlődésének egy nagyon speciális korában élünk: egy olyan időben, amikor megfigyelésekkel tudjuk igazolni, hogy az Univerzum fejlődésének nagyon speciális korában élünk”.
Ez azonban korántsem mindig lesz így: nagyjából 100 milliárd év múlva a velünk együtt az úgynevezett Lokális Csoportba tartozók kivételével a galaxisok a tágulás miatt a belátható Világmindenség szélén túlra fognak kerülni; nem lesz módunk észlelni a sötét energia létét és a kozmikus háttérsugárzás is is észlelhetetlenné válik (és persze innentől kezdve az Ősrobbanásra sem lesz bizonyítékuk). Vagyis ha még lesz akkoriban értelmes élet, a megfigyelők egyfajta statikus „szigetuniverzumban” élve képtelenek lesznek észlelni a Világmindenség valódi szerkezetét, mert ebben maga a Világmindenség akkori szerkezete fogja őket meggátolni.
Arra természetesen elvi esély sincs, hogy az ennyire távoli jövőbe időkapszulát küldjünk nekik a mai kozmológiai tudás összefoglalójával. Nem csupán azért, mert elképzelni sem tudjuk, hogy miként lehetne egy ekkora időbeli távolságból is érthető üzenetet megfogalmazni (az olyanokról nem is beszélve, hogy például ha léteznek is majd, biztosan nem a Naprendszerben, hiszen „alig” 13 milliárd év múlva már Nap sem lesz). Hanem azért is, mert olyan adathordozót sem tudunk elképzelni, amely képes lenne közel 100 milliárd évet egyáltalán túlélni.
Az viszont mégis jelenthet esélyt, ha (feltéve) még az előtt értelmes lények fognak élni a tejútrendszerben, hogy kialakulna a „szigetuniverzum”, ők – elvileg – képesek lehetnek az utánuk jövőknek üzenetet küldeni. Az pedig, hogy tényleg fognak-e ilyen értelmes lények létezni a nagyon távoli jövőben, és tényleg fognak-e ilyesmivel bíbelődni, majd kiderül.

http://arxiv.org/abs/0704.0221

Mire (lesz) jó az olvasás?

Az olvasás célja a könyvnyomtatás megjelenését követő időkben első sorban az erkölcsi épülés, illetve emellett egyre inkább a tájékozódás volt. Ez utóbbi mind fontosabbá válását jól mutatja például a szótárak, táblázatok, enciklopédiák növekvő népszerűsége (amelyeket nem folyamatosan, hanem lapozgatva-böngészve kellett olvasni őket – ellentétben a „hagyományos” könyvekkel). Ami pedig az olvasás harmadik, lehetséges célját illeti, az Asa Briggs – Peter Burke szerzőpáros szerint már a 15. században is felbukkantak többé vagy kevésbé burkoltan, ám vitathatatlanul szórakoztató szándékú művek. Az a gondolat azonban, hogy egy könyv elsősorban mint időtöltés jön számításba, csak a „fogyasztói társadalom” születésekor vált elfogadottá nagyjából a 18. századtól - azzal párhuzamosan, hogy elterjedt a színházba járás, a lóverseny meg a hasonlók, és a szabadidő egyéb lehetséges eltöltési módjai is üzleti alapokra helyeződtek.

Vagyis megfigyelhető, hogy az időben előre haladva változik, hogy hová esik a „könyvolvasás súlypontja”, és ma (legalábbis a nyugati társadalmakban) az erkölcsi oktatást megcélzó művek gyakorlatilag elveszítették a jelentőségüket. Ez persze nem szükségképpen jelenti azt, hogy az erkölcsi kérdések kevésbé fontosak lennének, mint korábban: azt viszont igen, hogy más csatornákon keresztül jutunk hozzá a válaszokhoz. 

Érdekes lenne tudni, hogy egyfelől a jövőben vajon ugyanúgy eljelentéktelenedhet-e a könyv, illetve általában véve a nyomtatott szöveg szórakoztató (meg emellett az eszképista: „menekülési”) funkciója is;  másfelől pedig, hogy milyen szerepe lesz a jövőben, amikor „tájékozódni” (tanulni) akarunk majd.

És talán még ennél is érdekesebb kérdés, hogy vajon ma vannak-e olyan, egyelőre „lappangó”, de a későbbiekben majd ugyanolyan alapvetőnek bizonyuló funkciói az olvasmányainknak, mint amilyen „az erkölcsi épülés korában” a szórakoztatás volt, amelyről akkoriban senki sem gondolta volna, hogy érdemes komolyabb figyelmet szentelni neki. Vagy pedig nincsenek ilyenek – elvégre attól, hogy bizonyos időszakokban voltak, nem szükségszerű, hogy most is létezzenek.

A Wikipédia másmilyen

A történelem folyamán nem egyszer tettek kísérletet valamiféle általános referenciául szolgáló mű megalkotására. D'Alembert a Nagy Francia Enciklopédiával kapcsolatban még azt emelte ki, hogy az noha megfelelően képes helyettesíteni a „művelt ember” könyvtárát, a tudósét azért nem váltja ki. Vagyis: lényegében a magas szintű általános, de nem szakmai műveltségről szól, amely az egész felvilágosodás számára is központi jelentőségű volt.
Ehhez képest a Wikipédia több szempontból is teljesen más. Viszont hacsak azt nem akarjuk állítani, hogy létezik a tudás leképezésének egyfajta abszolút mércéje (márpedig ez valószínűleg nem védhető álláspont), úgy leginkább arra érdemes odafigyelni, hogy a Wikipédia módszerivel egyszerűen nem ugyanarra vagyunk képesek, mintha a Nagy Francia Enciklopédiáéval, és ennek megfelelően egyes területeken ahhoz képest rosszabbul fog teljesíteni – más területeken viszont eddig nem létező lehetőségek nyílnak meg számunkra.
A Wikipédiának ugyanis

• nincsenek terjedelmi korlátai (mivel egyfelől bármikor hozzáfűzhetünk egy újabb szócikket, másfelől pedig gyakorlatilag bárki a szerkesztője lehet, és így bármire van kapacitás)
• valós időben férhető hozzá, és hasonlóképpen valós időben szerkeszthető.

Ami viszont azt eredményezi, hogy a hagyományos, tudomány (és/vagy kultúra/művészet) mint az enciklopédiák fő témája mellett megjelenik a populáris kultúra, illetve a napi események rögzítése is. Vagyis két olyan téma, amely eddig erősen alul reprezentált volt - már ha egyáltalán felbukkant a hagyományos enciklopédiákban. Az előbbi leginkább azért hiányzott, mert miután az enciklopédia (ritka kivételektől eltekintve) per defnitionem a „legfontosabb vívmányok” összefoglalására vállalkozott, ezért nem volt benne hely rá; az utóbbi pedig azért, mert nem volt rá mód, hogy foglalkozzanak vele. Ugyanis a hagyományos modell a szakaszos működésen alapult. Mivel arra lehetett számítani, hogy egy kiadás megjelenését követően sokáig nem lehet majd a szöveget módosítani, és ezért nem lett volna értelme napi aktualitásokat felvenni bele. Hely pedig még annyira sem lett volna rá.
Az internet ezt természetesen megváltoztatta – és hasonlóképpen megváltoztatta azt is, hogy a papír alapú enciklopédiák szerkesztői viszonylag kevesen voltak, viszont szakértők voltak, és ez volt a fő erősségük. Ellentétben a Wikipédia szerkesztőivel, akik nagyon sokan vannak - márpedig a „többségből álló” szerkesztőség nem állhat szakértőkből (vagy legalább túlnyomórészt szakértőkből, mivel az emberek túlnyomó része sem az). Tehát az általuk szerkesztett „enciklopédia” is más lesz:

• nem fog (minden esetben) megfelelni azoknak az elvárásoknak, melyeket a szakértők támasztanak a saját munkájukkal szemben (az átlagolvasót persze édeskeveset érdeklik a részletek és a finomságok); és
• az igazi erősségüket az eddigi enciklopédiák által le nem fedett területek fogják jelenteni.

Úgyhogy én leginkább arra számítok, hogy a Wikipédia alapvetően átformálja az enciklopédiák piacát. Ugyanis – működési mechanizmusának köszönhetően - miközben annál inkább foglalkozik egy témával, minél inkább érdekli az az embereket, aközben a többség bőven befogja érni a nem mindig elmélyült (és mindig megbízhatatlan, mivel nem lehet tudni, hogy ki a szerzője) tudományos cikkekkel is. A szakembereknek pedig ott lesznek az egy-egy szűk területet felölelő, szakmai enciklopédiák (szintén nem papír alapon és szintén napról napra módosítható tartalommal).
De egy olyan, általános célú és általában véve megbízható, szakemberek által öszeállított műre, amilyennek a nagy Francia Enciklopédiát szánták, a jövőben valószínűleg nem lesz igény.

http://www.libraryjournal.com/article/CA6317246.html