Mindörökké plágium?

Ha beírjuk a Google-be azt, hogy „nagyon fáj a dolog”; vagy éppen azt, hogy „nem tudom, mikor találkozhatunk”, illetve valami hasonlót, akkor jó néhány találatot fogunk rá kapni. Ezek persze eléggé sablonosak ahhoz, hogy az eredmény ne legyen meglepő, és nem is ezért érdemes foglalkozni a dologgal. Hanem azért, mert felveti a kérdést, hogy elképzelhető-e, hogy egyszer majd olyan mennyiségű szöveg lesz elérhető az interneten, hogy bármit találjunk is ki, azt már leírták előttünk. Vagyis mintha csak plágiumot követnénk el – vagy ami még rosszabb, mintha már nem lehetne új dolgokat kitalálni.
Elvileg persze egy véges nagyságú és véges ideig létező Világmindenségben korlátozott az elgondolható dolgok száma (mint ahogy egy olyanban is, amely végtelen ideig létezik a jövőben, és folyamatosan tágulva végtelen lesz a kiterjedése. Elvégre csak véges mennyiségű, kvantált energia áll a rendelkezésünkre). De a gyakorlatban azért mégsem fenyeget az a veszély, hogy egyszer majd megírunk egy cikket vagy egy regényt, majd pedig amikor rákeresünk, akkor arra szó szerint ugyanúgy – ad absurdum: ugyanazokkal a pongyolaságokkal és a helyesírási hibákkal együtt – rábukkanjunk. És nem is csak azért, mert 2007 óta a megtermelt információ mennyisége gyorsabban nő, mint a tároló helyé, és ezért szükségképpen és arányaiban egyre többet kell törölni a már meglévő tartalmak közül. Ez egy olyan trend, amely a jövőben akár meg is változhat.
Nagyobb súllyal esik viszont latba, hogy az idő múlásával a nyelv is változik, és bár a belátható jövőben is mindig néhány tíz- vagy legfeljebb néhány százezer szóval gazdálkodunk majd, ezek sem nem ugyanazok, sem nem ugyanolyan jelentésűek, mint mondjuk ötszáz évvel korábban. Arról már nem is beszélve, hogy hasonlóképpen változik a feldolgozható témák köre is: James Wood amerikai irodalomkritikus említi, hogy Saul „Bellownak szokása volt a repülésről írni, részben azért... mert ez [behozhatatlan] előnyt biztosított neki halott vetélytársaival szemben... Melville, Tolsztoj vagy Proust soha sem emelkedett a felhők fölé”.
Végezetül pedig azt se felejtsük el, hogy egyszerűen túlságosan sok a lehetőség. Daniel Dennett evolúcióbiológus számításai szerint a Moby Dick-nak mintegy száz millió olyan változata van, amely csupán egyetlen karakterben különbözik a többitől, és bár a szavak szintjén nagyságrendekkel kisebb a lehetséges variációk száma, még így is elég nagy ahhoz, hogy egy legfeljebb egy-két mondatnál hosszabb szöveg esetében gyakorlatilag nulla legyen annak a valószínűsége, hogy valaki azt pontosan, szóról szóra ugyanúgy leírja, mint mi. Még a hozzávetőleg ugyanazt a gondolatot is túlságosan sokféleképpen, túlságosan sokféle hosszúságban, túlságosan sokféle szót felhasználva és azokat számos, különböző struktúrába elrendezve fejezhetjük ki.
Vagyis ha megtalálunk egy általunk is leírt szövegrészletet az interneten, akkor az vagy egy elterjedt szószerkezet (közhely, stabil nyelvi alakzat) lesz, vagy idézet, vagy pedig plágium. Másra vajmi kevés az esély.

http://www.emc.com/collateral/demos/microsites/idc-digital-universe/iview.htm

Képlékeny szöveg, Wikipédia, e-book (updated)

Eric Havelock kanadai történész klasszika-filológus az 1960-as évek elején arról írt, hogy az ókori görögök kultúrája alapvetően szóbeli volt, és ennek megfelelően a történetek meg dalok abban az értelemben képlékenyek voltak, hogy az előadók rendszeresen átvették egymástól a különböző megoldásokat/fordulatokat, hogy a saját céljaikra használják fel. Valahogy úgy, ahogy a mai tudósok folyamatosan egymás ötleteit is felhasználva építkeznek. Ami persze nem azonos a plágiummal - mármint ha közben jelöljük, hogy melyik elképzelés nem a miénk.
És ezzel el is jutottunk a szerzőség kérdéséhez, és ahhoz, hogy egy írásművet valaki szellemi alkotásának tekinthessünk, két dolog szükséges.
Egyfelől a szerző személyének elismerése kell hozzá (és ez nem olyan kézenfekvő: a hindu kultúrában például – írja a kreativitás közgazdaságával kapcsoltban John Howkins – úgy tartják, hogy „a szellemi munka az istenivel közös, [tehát] nem lehet magántulajdon”).
Másfelől: az is elengedhetetlen, hogy a szöveg többé-kevésbé állandó legyen.
Ehhez nagyon nagy mértékben járult hozzá az, hogy egy papírra akár kézírással, akár nyomtatással rögzített tartalmat leginkább csak úgy lehet átalakítani, ha közben újra leírjuk. A szövegszerkesztők megjelenésével viszont lehetővé vált az egyszer már meglévő szöveg folyamatos újraszerkesztése. És ha ezt összekapcsoljuk az internettel (amely óriási mennyiségű átformálható szöveget tesz a számunkra elérhetővé), akkor mintha vissza is jutottunk volna abba az állapotba, ahol akár a szerzőt, akár pedig az állandó szöveg fogalmát egyre nehezebb értelmezni. Ennek a fázisnak a legtisztább megnyilvánulási formája állandóan módosuló tartalmával és névtelen szerzőivel a Wikipédia. Ilyen körülmények között a plágium valójában persze értelmezhetetlenné válik.
Számíthatunk azonban rá, hogy ez az állapot nem fog sokáig tartani. Az e-bookok elterjedése ugyanis minden valószínűség szerint a mostani helyett (ahol a böngészőből átemelhetjük a tartalmat a számítógépre) egy olyan megoldás elterjedését fogja eredményezni, ahol az olvasáshoz szükséges eszközök igen, a másoláshoz szükségesek viszont nem állnak majd a rendelkezésünkre (hiszen minek is építenének be egy ilyen funkciót be). Ezért  nem lehet majd olyan egyszerűen átvenni és eredeti vagy módosított formában felhasználni a tartalmakat, mint ma az interneten, és ezzel együtt (és ezen a területen) a DRM is - amely egy adott helyzetre válaszul jött létre - idejét múlttá válik.
Vagyis a digitális technológia első lépésben fellazította az eddigi kereteket (ennek vagyunk ma a tanúi), a második lépésben viszont új helyzet áll majd elő. A papírkorszak nyomdásza annyiban volt előnyben a többi emberrel szemben, hogy bár a módosítás neki is ugyanakkora munkába került, mint bárki másnak (elvégre gyakorlatilag mindegy, hogy író- vagy szedőgépbe kell-e bepötyögnünk a szöveget), sokszorosítani azért gyorsabban tudott. Most viszont aki hozzá fog férni a tartalomhoz, mielőtt még az bekerülne az e-book-ba, az mindkét területen fölénybe kerül.