Van valaki a Naprendszerben? Vagy esetleg volt?

"Napjainkban már bizonyosak lehetünk abban – írja Paul Davies Kísérteties csönd című könyvében -, hogy semmi remény az értelmes életre a Naprendszer bármely más bolygóján”. Ami viszont  felveti azt a kérdést, hogy korábban sem volt-e.
Percival Lowell, a 19. század végi „Mars őrület” központi figurája és a marsi értelmes élet létének talán legismertebb hirdetője abból indult ki, hogy a többi bolygók is hasonlóképpen fejlődnek, mint a Föld, és így az ő nevéhez köthető a planetológia megalkotása. Amihez Michael A. Michaud a Contact with Alien Civizations című könyvében hozzáteszi, hogy „a lowellizmus azt is megmutatja, hogy egy nagy gondolat miként tudja stimulálni a következő generációk gondolkodását”.

Azt azonban nem említi meg, hogy Lowell tevékenységének volt negatív következménye is. Egy David Todd nevű amerikai csillagász, aki már 1909-ben arról beszélt, hogy a marsiak rádiójelekkel üzenhetnek nekünk, 1924-ben megpróbálta fogni a Vörös Bolygóról érkező üzenetet (és közben azt is el tudta érni, hogy a vizsgálódás idejére az amerikai hadsereg meg az amerikai hadi tengerészet egyaránt rádiócsendet rendeljen el). Ez azonban a szabályt erősítő kivétel, ugyanis nagyjából az 1910-es évek végétől a földönkívüli értelem keresésének színhelye már nem a Naprendszer, hanem más csillagrendszerek voltak – a Lowellizmus negatív hatásai hosszabb távon egyszerűen elriasztották a csillagászokat a szűkebb kozmikus környezetünkön belüli kutatásoktól. Ám abból, hogy lowell teljesen tévesen hitte, hogy a Marson a mi korunkban is értelmes lények élnek, még nem következik automatikusan, hogy akár évmilliárdokkal előttünk a Naprendszer más részein nem élhettek értelmes lények, és hogy nem lenne érdemes esetleges technikai civilizációjuk nyomainak megkeresésével próbálkozni. Vagy legalábbis én ebből indultam ki, amikor elkezdtem ezt a bejegyzést írni.
A természetföldrajzi jövőkutatással foglalkozó magyar csillagász, Hargitai Henrik viszont azt mondja,hogy „a Marson és a Vénuszon is lehetett pár tíz-százmillió év folyamatos vizes evolúcióra”, ám ennyi idő nem elég az értelmes élet kialakulásához, ha abból indulunk ki, hogy „a Földön a trilobiták is csak 4 milliárd év után jelentek meg. És még ha minden jól megy is, és a nagy természeti katasztrófák úgy követik egymást, hogy ezáltal optimális módon működtetik az „evolúciós pumpát”, Hargitai szerint „akkor is kell legalább 1 milliárd év egy trilobita szintű értelemhez”.
Vagyis innentől kezdve az az egyik alapkérdés, hogy az élet kialakulása mindenütt ugyanolyan lassan történt-e, mint a Földön (már amennyiben bárhogy is történt másutt egyáltalán), vagy pedig mi vagyunk a kivétel. Davies szerint „a magasan fejlett, földönkívüli civilizációk vagy nagyon gyakoriak, vagy nagyon ritkák: a köztes állapot... [matematikai okokból kifolyólag] eredendően valószínűtlen”, és mintha a földi példák szerint az intelligencia kialakulása nem csupán időigényes lenne, de felettébb valószínűtlen is. Ugyanis miként ismét csak Davies rámutat, a dinoszauruszoknak bőven lett volna idejük értelmessé válni, de nem tették meg (vagy legalábbis nem hoztak létre technikai civilizációt); és persze Ausztráliában 50 millió évnyi elszigeteltség ellenére sem jelentek meg emberi értelemben véve intelligens erszényesek (meg a szintén hosszú ideig izolált Amerikákban ugyanúgy nem, mint ahogy Madagaszkáron sem, amely hasonlóképpen el volt vágva a világtól).
Ami más szavakkal azt jelenti, hogy számos magasabb rendű élőlény rajtolhatott volna a komplexitásnak nagyjából arról a szintjéről az emberi értelemben vett intelligencia felé, ahonnét a primitív ősemlősök a dinoszauruszok kihalása után, de egyikük sem tette meg, és innentől kezdve okkal gyanakodhatunk arra, hogy még ha másutt legalább egy nagyságrenddel gyorsabban: egy milliárd helyett alig 100 millió év alatt eljutott volna is az élet a trilobiták szintjére (amit egyébként nincs okunk feltétezni), akkor sem valószínű, hogy a folyamat értelmes lényekhez vezet. Egy olyan, helyi civilizáció nyomait tehát, mint amilyet Lowell is keresett a Marson, több, mint valószínű, hogy nem fogjuk megtalálni a Naprendszeren belül. Vagyis például a Society for Planetary SETI Research tevékenységének, amely a szűkebb kozmikus környezetünkben akar értelmes idegen tevékenység jeleire bukkanni, ezek szerint leginkább akkor lehetne értelme, ha az „idegen” alatt a „máshonnét származót” értenénk.
Egy valaha a Naprendszerben létező, de kőkorszaki szintű intelligencia tevékenységének nyomait valószínűleg nagyon nehéz lenne megtalálni, mivel ezek nem rínának ki a környezetükből. Egy olyan társadalom azonban, amely képes egy másik csillagtól elindulva eljutni ide, minden bizonnyal technikailag magasan fejlett és időálló megoldásokat használ. Tehát a Naprendszeren belül is ilyet lenne érdemes keresni. Méghozzá nem csak a „lakható” vagy valaha lakhatónak minősülő bolygókon, hanem a kisbolygóövezetben, a Holdon meg nagyjából bárhol máshol is.