Második Magyar Jövőkutatás Meetup: november 29.

Szeretettel meghívunk mindenkit a Második Magyar jövőkutatás Meetup-ra.
Időpont: 2010. november 29., hétfő, 19:00
Helyszín: 1117 Bp. Magyar Tudósok Körútja 2, BME Q épület, A szárny 3. Emelet 323.

Részletes program:

Csiszér Béla: A vírusírás jövője
Jelenleg még hajlamosak vagyunk a vírusokkal kacsolatban (első sorban) a pc-kre gondolni. Kérdés azonban, hogy ha a hangsúly majd áthelyeződik máshová és más eszközökre, akkor miként lesz. A váltás ugyanis többek között az operációs rendszerek eddiginél jóval nagyobb változatosságát is eredményezheti.
Az előadóról:
Csiszér Béla közel tíz éve foglalkozik vírusirtással. A Sicontact ügyvezető igazgatója és az év ifjú informatikai vállakozója (2007). A BME-n szerzett villamosmérnöki diplomát, és elvégezte az MBA-t is. A Jövőobszervatórium Kutatócsoport (BME) alapító tagja.

Szedlák Ádám: Adatrohadás
A jövő egyik fontos szempontja, hogy mennyire tudjuk megőrizni a jelenlegi információkat. Az ilyesmiről általában csak akkor szoktunk hallani, ha valamit végleg elvesztettünk, vagy ha valamit sikerült bravúrosan megmenteni (esetleg akkor, ha egy cég elhagyta a bankkártyaszámunkat, de ez most mellékszál.) Pedig amellett, hogy valóban elvesztek-e a holdraszállás adatai, vagy hogy ördögi ügyesség kellett-e a III/III-as szalagok elolvasásához, érdekes kérdés az is, hogy a regényem.doc vagy a Családi fotók mappa mennyire van biztonságban.
Az előadóról:
Szedlák Ádám az [origo] Techbázisának újságírója, civilben az SF Portal Meetup szervezője és a jelenleg tetszhalott állapotban létező cyberculture.hu technikatörténeti blog szerzője.

Bán László: Száz év múlva - a Titanic állandó
A szerző legújabb interjúkötetét mutatja be, amelyben 21 "magyar Nostradamus" - ismert tudósok, művészek, közszereplők - próbálják meg elképzelni, mi lesz velünk, a világgal, Magyarországgal 100 év múlva. link
Az előadóról:
Bán László tudományos újságíró; a Magyar Rádió Tudományos Szerkesztőségének vezetője 1989 és 2008 között; jelenleg az ELTE tudományos munkatársa, oktatója. Előző kötete: Óriások vállán. Tudósportrék.

Dr. Bodrogi Bence: A budapesti tömegközlekedés jövője
Ezzel a témával kapcsolatban legalább két forgatókönyvet érdemes felvázolni: egy olyan valószínűt, ahol figyelembe vesszük - politikia prefrenciáktól függetlenül - a rövid távű politikai gondolkodásból fakadó következményeket is. De persze másfelől legalább ugyanilyen izgalmas az is, hogy milyen lenne egy, a budapesti tömegközlekedés sztempontjából ideális modell.
Az előadóról:
Dr. Bodrogi Bence (BME) 15 éve foglalkozik foglalkozik - speciálisan a járműtörténetre fokuszálva - a fővárosi tömegközelekedés egyes aspektusaival, és jelenleg is a közlekedési alágazatok (mint amilyen pl. a troliközlekedés) történetét tanulmányozza. A témában több szakcikke jelent meg, illetve könyvet adott ki a magyarországi trolibusz történetéről. link

Dr. Hargitai Henrik: Természetföldrajzi jövőkutatás
Jelenlegi tudásunkkal a múltbeli, hosszú időskálán keresztül megbízhatóan zajló, lassan változó geológiai és csillagászati folyamatok extrapolálhatók a hosszú távú jövőre is. Így előrejelzéseket tehetünk azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz a Föld vagy éppen más bolygók állapota milliárd éves időskálán. A Naprendszerben zajló lassan változó folyamatok irreverzibilisek, azaz a változások egyirányúak lesznek. A modellek a váratlan katasztrófákat természetesen nem tudják figyelembe venni, és bár statisztikai valószínűség ezekre is megadható, a statisztikailag véletlen kataklizmákkal alapvetően nem foglalkozunk.
Az előadóról:
Dr. Hargitai Henrik bolygókutató, bolygótérképezéssel foglalkozik, az ELTE adjunktusa és jelenleg a devecseri Közös Hullámhossz Rádió koordinátora. Publikációi a Cartographica, Természet Világa, Médiakutató, Magyar Média folyóiratokban jelentek meg. Részt vett a Mars Society marsbázis-szimulációs kísérletében. link

Orgel Csilla: Pulispace
"2014-ben saját készítésű egységet küldünk a Holdra, ezzel teljesítve a Google Lunar X PRIZE kihívását. A Google Lunar X PRIZE célja, hogy elősegítse a következő a Holdralépést (amit Moon 2.0-nak is neveznek) azáltal, hogy 30 millió dolláros keretéből megjutalmazza az első magáncégeket, melyek sikeresen elérik a Hold felszínét." link
Az előadóról:

Orgel Csilla geológus-hallgató, a MANT, az MCSE és a SETI-Műhely tagja. A Pulispace Mission Planning-jén belül az ő feladata a leszállási hely kijelölése. link

Az előadások 10 percesek, és vita követi őket.
Az est koordinátora: György László (BME), a Jövőobszervatórium Kutatócsoport tagja. link

Első Magyar Jövőkutatás Meetup: 2010. október 27.

A meetup-on a Jövőobszervatórium Kutatócsoport (BME) tagjai által tartott rövid, kedvcsinálónak szánt előadások fognak elhangzani.

Helyszín: 1117 Budapest, Tudósok Körútja 2. Q. épület A. 323.

Kezdés: 18:00; befejezés kb. 19:30

Tóth Attiláné dr. (MTA Jövőkutatási Bizottság alelnöke): A hazai jövőkutatás helyzete

Bacsárdi László (Magyar Asztronautikai Társaság főtitkára) : Nanotech és jövő

György László (egyetemi tanársegéd, BME): A magyar oktatási rendszer jövőjéről

Winkler-Nemes Gábor (képzőművész): Művészet és jövőkutatás

Túri Anikó (közgazdász - jogász hallgató): Gazdaságdiplomácia a 21. században

Dr. Galántai Zoltán (egyetemi docens, BME): Futurepunk: vissza a múltba

Minden érdeklődőt szerettel látunk!

Jó nap ez a mesterséges nyelvek tanulására?

Hollandiában egy klingon nyelvű Operát mutattak be „U” címmel, és az, hogy ezzel a média is foglalkozott, valószínűleg nem csupán azt mutatja, hogy a Star Trek mesterséges nyelve (melyre egyébként a Hamletet és a Gilgamest is lefordították) sokak számára érdekes, de azt is, hogy általában véve a mesterséges nyelvek is egzotikusnak számítanak. Pedig 1964-ben   két jövőkutató:  T. J. Gordon és Olaf Helmer az úgynevezett Delphi-módszer segítségével (amely lényegében a szakértői véleményeket gyűjti össze és szűri le) még arra a következtetésre jutott, hogy 2000-ben „univerzális nyelven fogunk” csevegni egymással.

Ami persze azóta sem következett be, és én arra számítok, hogy nem is fog. Bár mesterséges-nyelv tervezetek korábban is voltak, a gondolat (mármint, hogy használjunk egy mindenki által gyorsan és könnyen megtanulható nyelvet) a 19. század utolsó negyedétől vált népszerűvé, és ebben jelentős szerepet játszott, hogy addigra kialakult az írásbeliségre és a könyvekre meg az iskolai tanulásra támaszkodó közoktatás.  Vagyis ekkoriban már a rendelkezésünkre állt az az eszköz, amely lehetővé tette, hogy egy nyelvet annak ellenére is megtanuljunk, hogy annak kezdetben nincsenek beszélői. Elvégre ott voltak hozzá a tankönyvek (legyen bár az nyelv a volapük: az első, szélesebb körben leterjed mesterséges nyelv vagy az eszperantó, amely első körben jelentős mértékben a volapükistákat szívta fel).
Eközben a mesterséges nyelvnek két feladatot kellett (volna) ellátnia. Természetesen lehetővé kellett tennie az ember és ember közötti kommunikációt, és ennek a célnak jó néhány mesterséges nyelv tökéletesen meg is felel (néhány évvel ezelőtt d'Armond Speers a Klingon Language Institute-tól megpróbálta újszülött gyerekét anyanyelvi klingon beszélőként felnevelni, de ez többek között azért sem sikerült, mert lehet, hogy egy Shakespeare-dráma lefordításához elég gazdag volt a szókincs, de a hétköznapi élet tárgyai – asztal, üvegpalack és hasonlók – leginkább hiányoztak belőle. Néhány másik mesterséges nyelvnél  ez nem lett volna probléma: jelenleg például mintegy ezer eszperantó anyanyelvi beszélő van).
Másfelől viszont a nyelveknek van egy olyan funkciója is, amely csak az a nyomtatás elterjedését követően vált jelentőssé és nehezen meghaladhatóvá: vagyis a rögzített információhoz való hozzáférés. Ismerünk persze a 20. században végrehajtott írásváltást (ilyenek voltak Kemal Atatürk törökországi reformjai 1928-ban, amikor a latin betűket vezették be), de ez olyan környezetben történt, ahol az olvasás nem volt elterjedt, és ennek megfelelően nem jelentett igazi problémát, hogy nem lesznek elérhetőek a korábbi írásrendszerrel rögzített szövegek. Amennyiben viszont valaki ma egy mesterséges nyelvet tanul meg, úgy az lesz az egyik fő gondja, hogy még egy olyan, nem különösebben nagy nyelvhez viszonyítva sem fog olvasnivalókat találni, mint a magyar. Vagyis nem fog tudni geológiát, színháztörténetet, jövőkutatást vagy szinte bármi mást olvasni, és innentől kezdve azt mondhatjuk, hogy miközben a mesterséges nyelvek elterjedését a modern, könyv alakú oktatási rendszer tette lehetővé bő száz évvel ezelőtt, aközben ugyanez a rendszer eleve sikertelenségre is ítélte. És ezen már az sem segít, hogy az interneten keresztül több tartalom érhető el az egyik vagy a másik mesterséges nyelven, mint valaha. Illetve az sem, hogy a különböző kis mesterséges nyelvek beszélői is könnyebben egymásra találnak (én például a 2000-es évek elején latino sine flexionét használva kommunikáltam egy valamiféle vulgáris latint használó orosz egyetemistával pusztán a kommunikáció öröméért).
A jövőben viszont a gépi (és minden bizonnyal mindinkább valós idejűvé váló) fordítás elterjedése várhatóan azt fogja eredményezni, hogy egyre kevésbé lesz értelme éveken keresztül küszködni egy nehezen megtanulható, irregularitásoktól hemzsegő természetes nyelvvel csak úgy szórakozásból, miközben az anyanyelviek behozhatatlan előnyben lesznek velünk szemben. És bár minden bizonnyal akadnak majd, akiket az ilyen nehézségek fognak vonzani, annak, aki csupán a nyelvtanulás kedvéért akar nyelvet tanulni, innentől kezdve alternatívát fognak jelenteni a mesterséges nyelvek. Tehát még az is elképzelhető, hogy ha nem is afféle közvetítő, hanem hobbi nyelvként népszerűbbek lesznek, mint valaha.

Köszönet Ertl Istvánnak az észrevételekért és kiegészítésekért

A jövőkutatásról. Molnár Csaba interjúja a Magyar Nemzet Magazinban

"Galántai Zoltán a forgatókönyvírásról, a XXI. századi újságcikkekről és a szerzői jogról (2010. szeptember 4.)
Bár a futurológusok jól tudják, hogy a jövő megjósolhatatlan, titkon mégis mindegyikük erre vállalkozik – és elbukik, árulja el Galántai Zoltán jövőkutató. Szerinte, ahogy a történelem során mindig, ma is képtelenek vagyunk kitekinteni a mából, így elképzelni sem tudjuk, merre tart a világ akár néhány évtized múlva."
http://www.mno.hu/portal/734281?searchtext
Köszönet Molnár Csabának az interjúért.

Megalakult a Jövőobszervatórium Kutatócsoport [updated]

2010. szeptember 1-én megalakult a Jövőobszervatórium Kutatócsoport (BME).
Charles Kettering amerikai feltaláló megfogalmazásával élve: "mindannyiunknak törődnünk kell a jövővel, elvégre életünk hátralévő részét ott fogjuk eltölteni." Ennek megfelelően a kutatócsoportnak az az egyik célja, hogy felhívja a figyelmet a jövőtudatos gondolkodás fontosságára, hiszen akár az egyes ember élete, akár pedig a társadalom "működtetése" egyre kevésbé képzelhető el enélkül. Emellett a jövőkutatás különböző területeivel (a társadalmi jövő kérdéskörétől a biológiai eszkatológiáig) kívánunk foglalkozni. Természetesen mindenkor az egyes szakterületek eredményeit is felhasználva és a tudományosság keretein belül maradva, ám a magyarországi gyakorlatnál olykor lényegesen szélesebb kitekintéssel.
A kutatócsoport tagjai (ábécé sorrendben):

• 
  
• Bacsárdi László, a MANT főtitkára link
• Csiszér Béla számítástechnikai szakértő, eset.hu link
• Dr. Galántai Zoltán jövőkutató, egyetemi docens, BME, a kutatócsoport alapítója link
• György László egyetemi tanársegéd (BME) link
• Tóth Attiláné dr. jövőkutató, főiskolai tanár, az MTA Jövőkutatási Bizottsága alelnöke link
• Túri Anikó nemzetközi gazdálkodás - jog hallgató, BME/ELTE-BTK link
• Winkler-Nemes Gábor festőművész link 

A jövő tőzsdeuniverzuma

Sir Martin Rees brit királyi csillagász egy helyütt úgy fogalmaz, hogy „a dolgokat nem az teszi nehezen érthetővé, hogy milyen nagyok, hanem az, hogy mennyire bonyolultak”, és ennek megfelelően „az élelmezéstudomány a gyakorlati értelemben nehezebb..., mint a kozmológia”, ugyanis nagyságrendekkel bonyolultabb kölcsönhatásokkal foglalkozik. Azt persze senki sem állítja, hogy nincs különbség az időjárásra meg az égitestek mozgásaira vonatkozó előrejelzések között; illetve, hogy mindegy lenne,hogy egy napra vagy egy milliárd évre előre próbálunk kiszámolni valamit, de azért mindegyik esetben a természettudományokhoz tartozó kérdésekről van szó; vannak valószínűségek, törvények, és így tovább.

A társadalomtudományok esetében viszont bonyolultabb a helyzet. Soros György megfogalmazásával élve „a társadalmi események szerkezete eltér a természeti jelenségek szerkezetétől”, és amikor a 20. század első felében elkezdett kialakulni a jövőkutatás, akkor azért nem kezeltük mégsem másként őket, mert a felvilágosodás óta szokás volt úgy gondolni az értelemre, mint afféle lámpásra, amely mintegy megvilágítja a valóságot. Vagyis megmutatja ugyan, hogy „mi az igazság”, de független attól, és nincs is rá hatással. Ma viszont úgy gondoljuk, hogy az emberre kétféle funkció jellemző: a kognitív (megismerő) és a manipulatív (végrehajtó). Ez utóbbinál a történéseket befolyásolják a szereplők döntései is, és innentől kezdve ha emberek is szerepelnek a történetben, úgy nem vagyunk képesek a jövővel kapcsolatban biztos következtetésekre jutni. A társadalom nem olyan, mint egy reflektor által megvilágított, mozdulatlan tárgy, hanem mint a részvénypiacok, ahol a meggyőződések meg feltételezések hatással vannak az árfolyamokra, és nagyon is számít, hogy mit gondolunk vagy akarunk.
Ennek megfelelően érdemes abból kiindulnunk, hogy a jövőkutatás két, alapvetően különböző területre terjedhet ki. Egyfelől arra, ahol a természeti törvények a meghatározóak: ott van például a Világmindenség nagyon távoli jövőjével foglalkozó fizikai eszkatológia vagy éppen a Hargitai Henrik magyar csillagász által művelt „természetföldrajzi jövőkutatás”. A társadalom esetében viszont egyszerűen nem használható az a logika, maely ezeknél beválik. Ráadásul, hogy még bonyolultabb legyen az egész, a 20. század folyamán az emberiség egyre inkább képessé vált befolyásolni a természeti eseményeket, miként a felmelegedés példája is mutatja, ahol a mi döntésünktől függ, hogy hogyan tovább (még akkor is, ha egyes döntéseknek nem szándékolt következményei is lehetnek). Vagyis a jövőben sem lesz egyszerűbb a társadalom működése, és ennek megfelelően előre láthatóbb sem. Sőt: elvileg nem elképzelhetetlen, hogy ismét csak a jövőben a mostaninál sokkal nagyobb léptékű környezetátalakításra is képesek leszünk. Úgyhogy a legjobb ha felkészülünk rá, hogy még inkább holmi tőzsdére fog hasonlítani az egész.

Elválok, mert megcsaltál egy robottal

„A virtuális házasságtörés általánosan elfogadott válóok lesz még akkor is, ha mindenki gyakorolja majd”, állítja Richard Watson amerikai jövőkutató. Ami persze vagy így lesz, vagy nem, elvégre – legalábbis a modern nyugati társadalomban – a házasságon kívüli és egyelőre természetesen emberrel folytatott szexuális kapcsolat sem szükségképpen vezet váláshoz. És az is lehet, hogy az egész kérdésfeltevés hibás.

Eközben persze nem a puszta szexen van a hangsúly. Julian Baggini angol filozófus azt mondja a „virtuális házasságtöréssel” kapcsolatban, hogy „a fájdalmat nem az okozza, hogy partnerünk máshoz fordul, hanem az, hogy kifelé tekint közös kapcsolatunkból.” Amire viszont azt lehet válazsolni, hogy a pornófilm vagy az „egykezes örömszerzés” is a partner nélküli „kifelé tekintésre” példa, mégsem úgy ítéljük meg, mint amikor valaki egy élő  nővel (férfival) fekszik le. Vagyis az, hogy egy virtuális személlyel vagy egy robottal folyatott „szexuális aktus” lehet-e válóok, valójában egyáltalán nem egyértelmű, és attól függhet majd, hogy a dolgot a pornófilm továbbfejlesztésének vagy egy „másik személlyel” való kapcsolatnak tekintjük-e. Ugyanekkor a témáról könyvet író David Levy szerint akár az is is elképzelhető, hogy még házasodni is fogunk a gépekkel (sőt, szerinte így is lesz). Ugyanis nem csupán robot prostituáltak („szexbotok”) léteznek majd, de eléggé komplexek és az „igazi” emberhez eléggé hasonlóak és hasonló viselkedésűek is lesznek ahhoz, hogy akár beléjük is szeressünk (miként lényegében a Szárnyas fejvadászban is történt, ahol a főhős egy Rachel nevű replikánsba: egy, az embertől sehogy (vagy csak nagyon nehezen) megkülönböztethető, ám csupán néhány évig élő utánzatba szeret bele). És ha tényleg megtörténik az ilyesmi robotokkal vagy virtuális személyiségekkel, akkor viszont az lesz az egyik lehetséges megoldás, hogy a robotokat (VR-szeretőket) ugyanúgy kezeljük, mint az embereket, és el is válunk miattuk.
De csak lehetséges, ám korántsem biztos. Ugyanis mind Watson, mind Levy – az egyéb megközelítési módokat a technológiai rovására elhanyagolva – úgy tesznek, mintha miközben a technológia nem csupán változik, de visszahat az emberek életére is, aközben a társadalmi intézmények teljesen változatlanok maradnának. Márpedig Rodwerick Phillips amerikai történész szerint egyfelől nagyon is mai fejlemény, hogy az emberek nagy része olyan "szerelmi" házasságban él, mint mi, hiszen „a 19. században és azt megelőzően a gazdasági vetületeken és a gyerekeken volt a hangsúly. Másfelől hasonlóképpen új fejlemény a gyakori válás is: ez az 1800-as évek vége előtt az olyan anomáliáktól eltekintve, mint a Nagy Francia Forradalom kora, „a nyugati társadalmakban szinte alig fordult elő”. És persze az sem zárható ki, hogy a jövőben maga a házasság intézménye is megszűnik vagy legalábbis a felismerhetetlenségig átalakul amjd, amivel értelmét veszítené az a kérdés is, hogy el fogunk-e válni, ha a házastársunk egy robottal csal meg minket. Ugyanis – ad absurdum – a válás sem lesz értelmezhető.

http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2007/12/20/AR2007122002662.html

Ami véget ért és ami elkezdődött

Rendkívüli módon élveztem a könyvkettő projektet, és köszönetet mondok mindazoknak, akik figyelemmel kísérték, olvasták, segítették. Most viszont helyette a jövőobszervatórium nevű bloggal (kutatással, bármivel) folytatom, és a különbség az lesz, hogy nem egy szűkebb területtel (könyv, írás, irodalom jövője) fogok foglalkozni, hanem általában véve a jövővel kapcsolatban felmerülő problémákkal (vagy legalábbis azokkal, amelyekkel találkozom, és amelyekkel kapcsolatban valamennyire kompetensnek érzem magam). Persze jó néhányszor tévedésnek fog bizonyulni, amit az egyik vagy másik dologról írok és állítok, de ez szerintem nem baj. Sőt: éppen az lenne a baj, ha valaki azt hinné magáról, hogy meg tudja mondani, hogy pontosan milyen lesz a jövő. Az illető ugyanis túlságosan is biztos lenne magában - a jövő pedig túlságosan is fantáziátlan lenne és unalmas.