A nem hivatalos nyilvántartások szerint az ausztrál Mark Leach nevéhez fűződik minden idők leghosszabb regénye: az a címe, hogy The Last Year at Marienbad, nem hagyományos kiadónál jelent meg, hanem szabadon letölthető, és általában nem is szokás hagyományos irodalomi műként elismerni, mivel a kísérleti irodalom által alkalmazott technikákat használ.
Amúgy pedig mintegy 17 millió szóból áll. Összehasonlításként: Proust-tól az eltűnt idő nyomában mintegy 1,5 millió szót tartalmaz, vagyis durván egy nagyságrenddel rövidebb (és mint ilyen, a leghosszabb, a kanonizált irodalomtörténetek által is nyilvántartott irodalmi mű: a Háború és Béke a terjedelmét tekintve kb. a harmadát teszi ki). A minden bizonnyal leghosszabb írott sorozat pedig a Perry Rhodan: eredetileg közel 2-3 ezer füzetben kötetben jelent meg különböző szerzők munkájaként németül, és 150 millió szóból áll – vagyis egy nagyságrenddel hosszabb, mint Leach írása.
Ha ehhez hozzátesszük azt is, hogy egy bizonyos Robert Shields tisztelet mintegy negyed század alatt (az életét 5 perces részletezéssel dokumentálva és azt is leírva, ha kiment a mosdóba) 37 millió szavas naplót hozott létre, akkor úgy tűnhet, hogy az évi mintegy 1,5 millió szavas teljesítmény legalábbis lehetséges.. Egy ötven éves írói pályafutás során ez 60-80 millió szót jelent, ha pedig elég hosszú ideig él, akkor akár az 100 millió szót is elérheti. Vagyis nagyjából ez az emberi teljesítőképesség felső határa a jelenlegi biológikumunk mellett, és ez nem is olyan kevés: fél nagyságrenddel szárnyalja túl Leach-et.
A másik megoldás az lenne a terjedelem növelésére, ha több szerző fogna össze, de érdekes módon az egész világirodalomban is alig találunk néhány valóban sikeres szépirodalmi párost (nekem hirtelenjében csak Ilf-Petrov ugrik be (az Aranyborjúval és a Tizenkét székkel), és bár néhány további példát biztosan lehetne találni, az is biztos, hogy az irodalmi mű a tudományos publikációkkal meg persze az enciklopédiákkal szemben nem éppen társszerzős fajta.
Jó lenne tudni, hogy miért: azért-e, mert egyelőre nem léteznek (vagy legalábbis nem terjedtek el) a hatékony kollaborációhoz szükséges technológiák, vagy pedig ha ezek megjelennének is a jövőben, akkor sem lenne rájuk igény. És ez jóval érdekesebb kérdés a számomra, mint az, hogy esetleg lesz-e majd olyan regény, amely százmilliónál is sokkal több szóból áll.
