Csak itt, csak Önnek?

A hagyományos, papír alapú könyvnél a másolásra szolgáló eszköz (a nyomdagép) elkülönült a végeredménytől, amelyet innentől kezdve nyugodtan kölcsön- vagy odaadhattunk valakinek – elvégre ettől nem lett több belőle. Könyvkalóz kizárólag olyasvalaki lehetett, aki rendelkezett nyomdagéppel is, és eltekintve a szitázással előállított, nem tartalmi, hanem technikai értelemben véve meglehetősen rossz minőségű szamizdatoktól, a helyzet egészen az elektronikus  szöveg megjelenéséig nem igazán változott meg. A fénymásolók ebből a szempontból azért nem számítanak még akkor sem, ha valóságos ipar épült a drága egyetemi jegyzetek kalózmásolatainak előállítására, mert nem ugyanazt nyújtják, mint az eredeti könyv: rendszerint kevésbé jól olvashatóak, nincsenek rendesen bekötve; nehezebb lapozni őket, és így tovább. Vagyis még ha arra alkalmasak is, hogy az adott tananyagot elsajátítsuk belőlük, korántsem ugyanolyanok, mint amit lemásoltunk. Ami egyben azt is jelenti, hogy mindkét, a nyomtatást helyettesítő megoldás rosszabb (nehezebben kezelhető, rosszabbul olvasható stb.) eredményhez vezet, és ezen csak a számítógép elterjedése változtat.
Ez ugyanis azt eredményezi, hogy az eddigiekkel ellentétben nem csupán a tartalom, de a minőség is pontosan reprodukálhatóvá válik és innentől kezdve bárki, akinek megvan az adott mű elektronikusan, az mintha csak rendelkezne egy „tökéletes nyomdagéppel”, és ebből a szempontból a másolásvédelem első lépésben mint nem lenne más, mint kísérlet ennek az új lehetőségnek a kiiktatására.
Az egyik alapvető megoldás az, hogy a könyvet ugyanúgy hardverhez kötjük, mint ahogy a hordozó anyaghoz volt kötve a nyomtatás korában is, és ha megvesszük Sony e-book-ra, akkor ugyanúgy nem fogjuk tudni áttenni iPad-re, mint ahogy a papír alapú könyv egyik kiadásának megszerzése sem jelentette azt, hogy akkor a másikat majd ingyen adják. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy egy másik papírkiadásnak elég komoly járulékos költségei vannak, míg az elektronikusnak nincsenek.
Úgyhogy megtehetjük azt is, hogy nem azt szabályozzuk, hogy hány példányhoz jut hozzá (mint eddig), hanem azt, hogy ki ő - vagyis az olvasót azonosítjuk, azzal pedig nem foglalkozunk, hogy éppen milyen hardveren keresztül akar olvasni (mint ahogy a Google Editions erre a koncepcióra épül). Innentől kezdve az alábbi megoldások állnak a rendelkezésünkre:

1. bárki, bármit, bármikor – példának okáért ez a bejegyzés is ilyen itt, a könyvkettő blogban. Az elektronikus szöveg első, lassanként minden bizonnyal véget érő korszakára ez volt a jellemző
2. bárki, de csak azt az egyet – a másolásvédelemmel ellátott elektronikus könyvolvasók rendszerint ezt a koncepciót valósítják meg. Ha megvettem egy szöveget az e-book readermre, akkor a barátom is el tudja olvasni - amennyiben kölcsön adom neki a készüléket
3. csak ő, de bárhogy: lásd a Google Editons-t. Ha azonosítottuk az olvasót, akkor joga van különböző helyeken, formákban és platformokon hozzáférni az adott tartalomhoz
4. csak ő és csak azt: ez a másik véglet ahhoz képest, hogy mindent megengedünk. Elvileg nincs akadálya, hogy az olvasó számára egyetlen eszközön keresztül biztosítsunk hozzáférést egyetlen elektronikus „példányhoz”, és közben még azt is ellenőrizzük,hogy tényleg ő hajol-e az e-book reader fölé, vagy valaki más. Ez még a hagyományos papírkönyvnél is korlátozóbb megoldás, de technikailag biztosan megvalósítható.

És hogy melyik fog elterjedni? Az első szerintem semmiképpen, bármennyire is szimpatikus nekem, úgyhogy marad a másik három közül valamelyik. De hogy melyik, azt nem tudom (és csak remélni tudom, hogy nem a negyedik).

http://www.futurebook.net/content/does-drm-mean-google-have-already-won-ebook-war