John Gardner amerikai író szerint a modern értelemben vett, realista regénynek az a célja, hogy „életszerű és folyamatos álmot” hozzon létre, és a különböző írói módszerek ennek az elősegítésére szolgálnak.
Vagyis Alain Robbe-Grillet, a francia „új regény” képviselője nem véletlenül panaszkodik arra az 1960-as években, hogy az „egymást követő számos kísérlet, mely igyekezett kizökkenteni a megszokott kerékvágásból az elbeszélő irodalmat, legfeljebb elszigetelt műveket eredményezett... [és] egy sem tudott annyi olvasót meghódítani, mint a polgári regény”. Ugyanis a jelek szerint létezik egy lehető legjobb realista regényírói technika, és minden ettől való eltérés azt eredményezi, hogy az olvasó nem tud olyan mértékben belefeledkezni a történetbe, mint ahogy különben tudna.
Arról viszont szó sincs, hogy ez lenne az egyetlen lehetséges megoldás. Némi leegyszerűsítéssel akár azt is azt mondhatnánk, hogy a regény leginkább az agyunkra hárítja a fiktív világ megjelenítését, a film viszont mindent megmutat helyettünk: a megjelenítés terhét leginkább a technológiára hárítja át. Ezáltal lényegesen egyszerűbb megoldást kínál, és bár mi tekinthetjük előnyének, hogy a regény esetében a fantáziánkat kell használnunk, ugyanilyen joggal felfoghatjuk úgy is, hogy amíg nem volt más megoldás, addig kénytelenek voltunk ehhez a módszerhez folyamodni.
A közeljövőben viszont az elektronikus olvasók elterjedése legalábbis lehet, hogy azt fogja eredményezni, hogy a hagyományos „szöveg alapú” történeteket egyre könnyebb lesz „filmalapú” történetekkel felcserélni, elvégre egy iPad-szerű készülék ugyanolyan könnyen megjeleníti majd őket, mint egy közönséges dokumentumot, és innentől kezdve miért is ne mozdulnánk el ebbe az irányba. Hiszen egyszerűbb nézni, mint olvasni (és aki ebben kételkedne, az vesse csak össze az olvasási meg tévézési statisztikákat).
Ebből a nézőpontból szemlélve a történetet a mozi volt az első hullám; a televízió a második, és az, amit egyelőre az e-könyv forradalmának tekintünk, valójában ezen a vizualizációs folyamaton belül lesz a harmadik hullám, és a történet nem az elektronikus könyvről, hanem az új, multimédiás alkalmazásokról fog szólni. A realista történetmesélést pedig a vizuális történetmesélés fogja felváltani. Műfajok persze már máskor is haltak ki: George Steiner például megírta A tragédia halálát, de említhetnénk a hőseposzt is, ami ma már szintén legfeljebb az irodalomtörténet, nem pedig az élő irodalom része. Viszont valószínűleg most először fordul majd elő, hogy a műfajjal együtt a hordozó közeg is megszűnik, és ez bizony elég nagy különbség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése