Erkölcs és jog: a Mátrix és a jövő

Robin Hanson amerikai filozófus azt kérdezi, hogy milyen viselkedési szabályokat lenne érdemes követnünk, ha kiderülne, hogy szimulált valóságban élünk. Erre persze nem biztos, hogy van esély, de az sem kevésbé érdekes probléma (és ráadásul bizonyos értelemben össze is függ vele), hogy a jövőben miként fogunk viselkedni. Illetve, hogy ezt a jog fogja-e szabályozni, vagy valami más.

Ami Hansont illeti, ő valami olyasmit válaszol, hogy mivel egy szimuláción alapuló világ nagyobb valószínűséggel szűnik meg egyik pillanatról a másikra, mint egy igazi (mivel bármikor kikapcsolhatják, mint egy megunt számítógépes játékot), ezért "kevésbé kell törődni a saját, illetve az emberiség jövőjével, és inkább a mának kell élni" benne. Eközben pedig érdemes szórakoztatónak lennünk, mert máskülönben a szimuláció létrehozója ugyanúgy törölhet minket az általa létrehozott valóságból, mint ahogy egy szappanoperából kiírják az érdektelen mellékszereplőt, és John D. Barrow amerikai fizikusnak A végtelen könyvében elejtett, gonoszkodó megjegyzése szerint "ha azt nézzük, hogy a hírekben szereplő személyek hogyan viselkednek, akkor arra kell következtetnünk, hogy valószínűleg szimulációban élünk".
Amihez persze ő is hozzáteszi, hogy "de ez azért nem olyan biztos". Méghozzá azért nem, mert nem tudhatjuk például, hogy a szimuláció működtetői nem éppen a "mindennapi életet" akarják-e megjeleníteni annak minden unalmas és rendszeresen ismétlődő részletével (miként a jelek szerint a mi világunk esetében is történik :); illetve, hogy eközben milyen erkölcsi megfontolások vezérlik őket, és ezzel el is jutottunk az egyik alapkérdéshez. Vagyis ahhoz, hogy akár egy szimulációban, akár pedig a jövőben mi számít majd megengedhetőnek, és mi nem.
A nyugati demokráciák felfogását jelenleg két dolog jellemzi.
Egyfelől az, hogy az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatának közzététele, vagyis a 20. század közepe óta olyan kategóriákban gondolkodunk, melyek a rasszizmussal és az etnocentrizmussal ellentétes irányba haladva minden emberre érvényesek. Amennyiben pedig az ember helyett azt mondanánk, hogy "gondolkodó lény", akkor nem is olyan nehéz elképzelni (noha nem is szükségszerű, hogy így legyen), hogy egy világmindenség-modellező úgy fogja érezni, hogy nem tehet meg bármit egy szimulált személyiséggel - mint ahogy egy "igazi" emberrel sem.
Másfelől eközben a nyugati világ joga és erkölcse az utóbbi évtizedekben/évszázadban egyre inkább egybeesik, és lényegében az erkölcs alapozza meg a jogot is. Vagyis úgy szoktuk érezni, hogy ami nem erkölcsös, az nem lehet jogilag igazolható sem (és ez leginkább fordítva is igaz).
Ehhez képest az iszlám világ számára meghatározó érvényű Kairói Nyilatkozat 1990-ben valami olyasmit mondott, hogy az erkölcshöz képest a vallás az elsődleges: ez utóbbi határozza meg az előbbit is, és nem az erkölcs, hanem a vallás az, amelyre a jognak is épülnie kell.
Érdekes kérdés, hogy a jövőben milyen, az eddigi (erkölcsi vagy vallási) megalapozottságtól eltérő jogrendszer-felfogások jelenhetnek meg. Nekem nem igazán van ötletem - hacsak nem az, hogy egyáltalán nem szükségszerű, hogy mindig a jog maradjon elsődleges a többi, megoldáshoz viszonyítva. És ez azért vethető fel, mert miként Lawrence Lessig amerikai jogász rámutat, a szabályozásnak mai s négy alapvető (és adott esetben egymásra is ható) formája van:
a norma (pl. nem azért nem köpködünk sorban állás közben, mert tilos, hanem mert "nem illik")
a jog
a piac (amely meghatározza, hogy mennyit kell fizetni valamiért, és ezzel szabályozza a hozzáférést)
az architektúra: pl. a vasút vagy internet megléte befolyásolja, hogy milyen kapcsolatokat tudunk kiépíteni.
Kezdetben minden bizonnyal a norma volt a meghatározó, a másik három pedig csak később jelent meg. A jövőt illetően pedig az architektúra az egyik lehetséges jelölt. Lessig példájával élve: bár az Alice Csodaországban már public domain (és így elvileg szabadon terjeszthető), ha e-book reader-en keresztül olvassuk, akkor a kiadó be tudja úgy állítani, hogy a különben minket megillető jogok ellenére se legyünk képesek kinyomtatni. Egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy egy, a mainál jóval technicizáltabb környezetben, ahol minden kommunikációs folyamatba és minden tevékenységbe gépek épülnek bele, az lesz jellemző, hogy a jog által biztosított ehetőségeket olykor nagyon be fogják szűkíteni az architektúra-alapú szabályozások. Ugyanis a különböző berendezések lesznek azok, melyeken mint interfészeken keresztül mintegy érintkezésbe kerülünk a joggal, és innentől kezdve az "írott szó" ugyan mondhatja azt, hogy mindenkit egyenlő jogok illetnek meg, de az fog döntőnek bizonyulni, hogy milyen szolgáltatásokat tudunk igénybe venni. Ez természetesen ugyanolyan groteszk és elfogadhatatlan helyzetet eredményezne, mintha hagynánk, hogy ezen a téren is ha nem is kizárólag, de első sorban a piac szabályozó mechanizmusai érvényesüljenek.
Viszont elképzelhető az is, hogy míg hosszú időn át a normához (szokásjoghoz) képest egyre inkább a mind több területre és részletre kiterjedő jog volt a jellemző, a jövőben ismét a norma lesz a meghatározó. Háboroghatunk ugyan azon, hogy vannak, akik a tiltás ellenére is rágyújtanak a buszmegállóban, de a túlnyomó többség nem teszi, és bármelyik modern demokrácia azonnal működésképtelenné válna, ha az embereket kívülről kellene rákényszeríteni a különböző szabályozások betartására. Ennek megfelelően élhetünk azzal a feltételezéssel is, hogy bármelyik demokratikus rendszert képes lenne megdönteni egy forradalom, ha elegen csatlakoznának hozzá, hiszen az ilyen társadalmakat első sorban nem az erő tartja működésben, hanem az, hogy az emberek működtetni akarják. Valószínűleg ezzel magyarázható az is, hogy az ebből a szempontból anomáliának minősülő adó beszedésénél - ahol a kormány mindenképpen el akarja kerülni, hogy kijátsszák - aránytalanul drága az apparátus működtetése. Méghozzá nem csak Magyarországon, hanem például az USA-ban is: itt a beszedett pénzeknek csupán mintegy harmadrésze lesz nettó állami bevétel, és a többi leginkább rámegy magára a behajtásra (az önkéntes adományok esetében viszont a rendszer működtetésének költsége az állami rendszer működtetési költségeinek alig huszadrészét teszik ki).
A társadalmak története a neolitikus forradalmak óta a társadalmi rétegződés és komplexebbé válás története volt, és valószínűleg nem lenne nehéz párhuzamosságokat találni eközött a folyamat meg a jog kiépülése között sem. Ám a fentebbiek értelmében akár még az is elképzelhető, hogy a mai értelemben vett jog ugyanúgy eltűnik vagy legalábbis eljelentéktelenül majd, mint a középkori céhek.
Mindenesetre nem lennék meglepve, ha hosszabb távon valóban így történne.