Hová tűntek a katonák?

A 21. században a csökkenő lélekszám miatt egyre nagyobb problémákat fog majd okozni a katonák toborzása – mondja Richard Watson amerikai jövőkutató. Méghozzá várhatóan nem is csupán az iparilag fejlett országokban, mivel az előrejelzések szerint valamikor 2050 és 2100 között mindenütt fogyni kezd majd népesség. Ez pedig többek között azt a kérdést is felveti, hogy miként képzeljünk el a jövő háborúját.

Az utóbbi ezer évben három nagy népesedési hullám is végigsöpört a Földön. Az első nagyjából az ezredfordulótól; a második az 1400-as évektől, az utolsó pedig az 1700-as évek óta tart és még mindig nem ért véget – lényegében erre reagált Malthus is népesedési törvényének megfogalmazásakor.
Ez a hullám elegendő embert eredményezett ahhoz is, hogy megjelenjenek a jól fizetett és viszonylag kis létszámú zsoldosokat felváltó, sorozáson alapuló modern tömeghadseregek. Viszont a fejlett ipari országokban a 20. században beinduló népességcsökkenéssel és a magas szintű technika megjelenésével párhuzamosan el is tűntek, és ha a jövőben lesz háború, akkor alapvetően két megoldással számolhatunk.
Az egyik szerint hagyományos, ember alapú hadseregek fennmaradása esetén az olyan országokból származó katonák rövid vagy hosszú távú „importja” jelentheti a megoldást, ahol még nem állt le a népességnövekedés (érdekes eljátszani a gondolattal,hogy a nem is olyan távoli jövőben esetleg milyen nemzetiségűek fogják őrizni a határainkat). Illetve Watson azt is felveti, hogy elképzelhető a ma még „a mindenütt oly népszerűtlen katonai szolgálat” visszaállítása is, hiszen ez „a népszerűtlenség a jövőben kevésbé esik latba, mert a választók fő tömegét az idősebbek fogják alkotni”, és ők nem lesznek annyira ellenérdekeltek. Ez azonban szerintem hibás okoskodás, ugyanis ahogy az egyre növekvő számú öreget egyre kevesebb fiatal fogja eltartani, úgy inkább arra számíthatunk, hogy felértékelődik a fontosságuk – és ebből kifolyólag esetleg arra is, hogy ez a hosszú ideig tartó közoktatás ellen fog hatni; vagy legalábbis elvárás lesz, hogy minél hamarabb elkezdjen tanulás mellett dolgozni az ember. Na persze a tanulás modern intézményrendszere is a 18. századi népesedésnövekedési hullám felfutásával együtt jelent meg, tehát nem lenne meglepő, ha – legalábbis jelenlegi formájában – annak lecsengésével együtt el is tűnne.
De hogy visszatérjünk a katonasághoz: a másik lehetőség az egyre fokozottabb gépesítés. Ma az USA-tól Magyarországig nagyjából mindenki ebbe az irányba tart, és az előbbi például még valamikor 2006-ban közzé is tett egy Future Combat Systems nevű elképzelést, ahol mindössze „3000 hálózatba kötött” katona és „10 hálózatba kötött rendszer” segítségével válik majd lehetővé az „akciók fénysebességgel” történő végrehajtását a világ bármely pontján.
Eliot Cohen katonai szakértő szerint ugyan az emberek soha nem szállhatnak ki teljesen, mivel „a csatatér biztosan utánuk fog menni”, de ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a jövőben is katonák fognak meghalni harc közben. Elvégre a győzelmet csak akkor az ellenséges katonák harcképtelenné tétele jelenti, ha vannak olyanok. Amennyiben viszont – első körben – gépek csapnak össze (mint amikor egy interkontinentális ballisztikus rakéta ellen egy elhárító rakéta indul), úgy először a gépeket kell működésképtelenné tenni, hogy fenyegetést jelenthessünk az ellenséges országra nézve.
Az pedig egy másik, bár egyáltalán nem elhanyagolható kérdés, hogy be kell-e váltani ezt a fenyegetést. Mint ahogy azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy eközben viszont ha valakinek van atombombája, akár meg is próbálhatja azt bevetni – függetlenül attól, hogy miket gondolunk amúgy a jövő háborújáról.

Ezúttal is köszönet Túri Anikónak a kérdésről folytatott, inspiráló beszélgetésért.