Az embert nem (csak) a komplex eszközök használata, a nyelvtől a művészetig terjedő szimbólummanipulációra való képesség meg a domesztikáció, illetve ezek együttese különbözteti meg a többi állattól, hanem a többi állathoz való viszonyunk is, állítja Pat Shipman amerikai antropológus. Az emberiség történetében az elmúlt két és fél millió évben mindig is kiemelt szerepet játszottak más állatfajok: gondoljunk csak például arra, hogy az őskori műalkotások között a termékenységi szobrok mellett leginkább állatábrázolások szerepelnek (de a lakóhely vagy éppen egy vízlelőhely képe még véletlenül sem), és az utóbbi 2,6 millió év története leírható úgy is, mint annak az „állati kapcsolatnak” (animal connection) a története, mely során mind többet és többet tanultunk meg más fajokról. Ennek az érdeklődésnek máig látható jele a hobbiállat-tartás: 2007-ben az USA-ban több, mint 70 millió kutya, több, mint 80 millió macska és tízmillió madár élt házi kedvencként (hogy a halakról, hörcsögökről,ékszerteknősökről stb. ne is beszéljünk).
Amennyiben ezt az állati kapcsolatot tekintjük a biológia kolonizálása felé tett első, tapogatózó lépésnek, úgy a második a neolitikus forradalmak sora volt, amikor a növényeket és az állatokat háziasítottuk. Ez természetesen a Fernand Braudel francia történész által biológiai ancien regimene-nek nevezett korhoz tartozik, amely a napenergiának a növényeken, illetve állatokon keresztül történő, közvetett felhasználásán alapult. Vagyis gyakorlatilag kizárólag megújuló erőforrásokat használtunk – ami viszont korlátozta a lehetőségeinket, hiszen a populáció fenntartásához és növeléséhez szükséges energiára gyakorlatilag kizárólag egyfajta zéró összegű játékon keresztül tehettünk szert, mivel mindenhez földre volt szükség. Amit viszont növénytermesztésre használtunk, azon nem építkezhettünk vagy nem tarthattunk állatot. Másfelől viszont ha az ipari korszak egyre fokozódó mértékben a környezetrombolásról, akkor a biológiai ancien regime arról szólt, hogy a földművelés segítségével alakítottuk át a környezetünket, és változtattuk a meglévő ökoszisztémát egy olyanná: mondjuk az esőerdőt szántófölddé, amely a korábbinál hatékonyabban állította elő az ember számára szükséges energiát.
Ehhez képest a következő lépést az ipari forradalom jelentette valamikor 1800 körül, amely viszont lehetővé tette, hogy kitörjünk a biológiai ancien regime korlátai közül, és elkezdjünk a korábbival ellentétben meg nem újuló erőforrásokat használni. Az eredmény pedig olyan szintű környezetrombolás lett, hogy amennyiben az emberiség történetét az élővilággal való viszonyunk változásaiként írjuk le, úgy alig kétszáz évvel az ipari forradalom után máris egy olyan, újabb korszak felé tatunk, ahol ha nem is a környezetátalakítás megszüntetése a cél, de legalább a nem szándékolt és ránk nézve is káros hatásoké.
Kérdés persze, hogy ez sikerül-e, vagy pedig a modern ipari civilizáció visszaesik-e majd egyfajta korábbi, a biológiai ancien regime által meghatározott állapotba. Ráadásul ez rosszabb esetben egy egy, a 18. századnál biológiailag minden bizonnyal jóval szegényebb környezet lesz, és kérdés, hogy ez milyen hatással lesz ránk; illetve, hogy a biodiverzitás mennyi idő alatt fog helyreállni.
A másik lehetséges forgatókönyv talán az, hogy úgy kezeljük a biológiai ancien regime otthagyása óta eltelt időszakot, mint az építkezésnél az állványt, amelyet le lehet bontani, ha kész a ház. Vagyis egyes eredményeit sikerül megőriznünk, miközben már nem használjuk az eléréséhez szükséges eszközöket. Ez valószínűleg egy, a korábbinál jobban ellenőrzés alatt tartott, félig-meddig mesterséges biológia regime-et jelenteni. De így vagy úgy, a pesszimista és az optimista modellnek is az a lényege, hogy az ipari forradalomnak visszavonhatatlanul vége, és az újrakezdésére még ha elfelejtenénk is a tanulságokat, akkor sem lenne esély a következő néhány millió évben. Elvégre ahhoz meg nem újuló erőforrások kellenek, azokat pedig leginkább elhasználtuk vagy hamarosan elhasználjuk, és ezért aztán mindaz, ami a régi biológiai ancien regime meg az új között történt, csupán futó és megismételhetetlen, ám rendkívül ártalmas közjátéknak fog fog tűnni a jövő történészei előtt.
http://arstechnica.com/science/news/2010/07/animal-connection-helps-separate-humans-from-other-species.ars
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése